Diel vajkörte

Diel vajkörte

Régi idők nagy fajtája. Belgiumban nemesített a Diel vajkörte, szedési érettséget szeptember második felében éri el, párhónapig tárolható körte.  Gyümölcse közép nagy, széles vaskos körte formájú, korán termőre fordul fajta. Rendszeresen és bőven terem, de teljesen ön meddő. Gyümölcsének színe, zöldes – sárga, sötét sárgával bemosott erősen parásodott pontozott a fedőszíne, érdes tapintású, nyomódásra érzékeny. Húsa fehéres sárgaszínű, olvadó kövecsesedésre kissé hajlamos, főleg túl meleg nyarakon. Szétterűlő-félgöbb formájú koronát nevel, a Diel vajkörte. Fagyra kissé érzékeny, birs, ill. vadkörte alanyon szépen fejlődik, metszése hosszúcsapra történik. Porzói: Hardy vaj, Nemes Kraszán, Seres Olivér fajták.

Tongre körte

tongre körteBelgiumban az 1800 évek elején szelektálták. Fája intenzív koronaformák kialakítására alkalmas. Betárolásra, szeptember közepe táján szedhető, alakja majdnem szabályos körte alakú. Fedő színe teljes érettségbe bronzbarna alapszínű, pirossal enyhén mosott. a Tongre őszi vajkörte. Gyümölcs húsa, sárgásfehér, (olvadó de csak teljes érésben), nagyon zamatos, fűszeres, nagy sav tartalommal. Fája kezdetben közép erős növekedésű, későbbiekben gyenge növekedés tapasztalható, sok vékony vesszőt nevel ezért szabályos korona kialakítás nehézkes. Rövid termő vesszőkön hozza a termést. Közép korán fordul termőre a Tongre körte, viszont a termés biztonsága igen jónak mondható. Termő rügyei a kemény teleken károsodhatnak

Rizamat, (mazsolaszőlő).

Rizamat mazsola, csemSzeptember elején érő, óriás fürtű, mazsolaszőlő a rizamat. Szálvesszős metszést igényel szintén, nagyon nagy bogyójú, vékony héjú, roppanó húsú , rózsaszín gyümölcsű csemegeszőlő. Friss fogyasztásra, és mazsola készítésére kiválóan alkalmas szőlő fajta. Kiskertekben nagyon ajánlatos mivel rezisztens fajta,  de nagyon mutatós és finom gyümölcsöt adó, szőlő különlegesség.

Otelló-szőlő

otelló szőlőAmerikai eredetű labruska ízű, igénytelen rezisztens fajta az otelló szőlő. Nagyüzemi termesztésbe nem engedélyezett fajta az otelló, jobbára kiskertekben termesztik igénytelensége miatt. Közepes növekedésű, bőtermő, tömött közép nagy fürtű, bogyói kissé megnyúltak, sötétkék erősen hamvas, húsúk piros erősen festő levű bogyójú az otelló. Szeptember és október eleje a szüret ideje, fürtön sokáig eltartható az otelló. Borászati szempontból értéktelen fajta.

Sermina-Ringlószilva

Sermina ringló szilva.1

Régi bizonytalan eredetű ringlófajta. Julius második felében érő, igen nagy gyümölcsű ringlószilva. Nagytermetű törékenyágú koronát nevelő szilvafa, gyümölcse, nagyméretű, nagyjából gömb alakú 50-55 g súlyú. Lilás pirosas színű, húsa lédús, nagyon finom rostú, kiváló ízű, fénylő aranysárga húsú, magvaváló. Korai virágzású, gyengén termékenyülő fajta de igen bőtermő ringló a Sermina.  Sharka vírussal szemben ellenálló. Porzói: Althann ringló, Ageni, Cacanska randa.

Szentesi rózsa (naspolya)

Szentesi rózsa

Szentes környékén régóta ismert és elterjedt fajta, származása ismeretlen. Naspolyák szedésével várjuk meg az első deret had csípje meg kicsit, így sokkal finomabb élvezhetőbb lesz. Beltartalmi értékei ugyan olyan jók, mint a többi naspolyának, ugy mint étkezési vagy gyógynövény. Gyümölcs húsa közepes ízű, enyhén száraz, állománya szemcsés. Sárgásbarna színű, vékony héjú naspolya a Szentesi rózsa. Mintegy két hónapon át fogyasztható a gyümölcs. Megnyúlt körte alakú gyümölcsű, finoman molyhos, Matt sötétzöld lombú cserje vagy fa méretű is lehet a naspolya. Ugyanakkor dekoratív díszcserje, is a naspolya.

Mandula, Általános tudni valói.

Mandula hazája, Nyugat és Kelet Ázsia. Hazánkban Janus Pannonius említi először a mandulát az, egyik költeményében. (Egy Pannóniában nőtt Mandula fáról címmel) Fagyzugos tájegységeken a termesztésével nem érdemes foglalkozni, főleg nagyüzemi méretekben. A mandulafa biológia igényeit, hazánk éghajlata nem elégíti ki tökéletesen. Hazánk a mandula termeszthetőségének északi határán helyezkedik el. Fagytűrő képességük, összefüggésben van, a fák kondicionális állapotával. A papírhéjú fajták fagyérzékenyebbek. Nagyon korai virágzású fajtákat, a mínusz 3-5 fokos lehűlések, gyakran károsítják. Fényigényes, 2500-300 óra napsütés szükséges, ezért olyan helyre ültessük, ahol megfelelő mennyiségű fényt kap.  A fényhez jutást, ritkító metszéssel elősegíthetjük. 400-500 mm az éves vízigénye. Gyakran erős, vastag törzset nevel. Koronája hajlamos az elsöprűsödésre, kedvező körülmények között, nagy, hosszú életű fává fejlődik. Rendkívül mész és szárasság tűrő. Szívósságánál fogva, megtelepszik, a napégette, száraz, sziklás lejtőkön is, de itt többnyire, csak bokor nagyságúra nő. Hazánkban, forgalomban lévő mandulafák, önmeddőek, ezért porzót igényelnek. A mandula íze, édes és keserű lehet, ami a felhasználását  formáját is eldöntheti. Termelt mandulák többnyire édes magvúak, fajtái: papír, fél papír, vagy kemény héjúak lehetnek, ezen belül leg kedveltebbek: Szigecsépi 55, Budatétényi 1, Tétényi bőtermő, Tétényi kedvenc, ezek papírhéjúak, Budatétényi 11, és 13. ezek kemény héjuak. A mandula kiváló gyümölcs, de egyben értékes fűszer és gyógynövény is. Felhasználhatósága igen sokrétű, a világpiacon állandóan keresett és jól értékesíthető gyümölcsféle. Megfelelő körülmények között nevelt mandula, hosszú életű fát nevel. A keserű mandula nyersen mérgező, főzve vagy sütve a mérgező enzimjei lebomlanak. A mandula, mint gyógynövény: sok fehérjét, értékes antioxidánsokat, aminosavakat, telített-telítetlen zsírsavakat, B 1, B 2, B 6,-E, vitaminokat, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, vas, mangán, cink, tartalma igen jelentős. Rendszeres fogyasztása mindenképp ajánlott, mindenki számára. Fogyasztása csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedéseket, csökkenti a koleszterinszintet, erősíti a csontokat-fogakat, görcsoldóhatású, ezen kívül még számtalan betegség megelőzésére alkalmas a mandula. Lehetőségeinkhez képpest fogyasszunk minél nagyobb mennyiségben, redszeresen mandulát.

Piros Clapp körte

Piross clapp körteRügy mutációja a Clapp kedveltjének, 1939ben az Usában szelektálták, hazánkban a hetvenes évek vége óta telepítik a piros clapp körtét, főként fajta választék bővítése végett. Elterjedése a Clapp kedveltjéhez viszonyítva emiatt nem jelentős. Érési ideje az alapfajtához képpest egy- másfélhéttel elhúzódik, gyümölcsének színe egyöntetűen pirosas barnás fedőszínű, húsa olvadó fehérszínű bő levű kiváló ízű. Elég hamar termőre fordul, fája közép erős növekedésű, rendszeresen és bőven termő körte a piros clapp körte.

Clapp kedveltje

Clapp kedveltjeUSA-ban előállított nyári vajkörte a Clapp kedveltje. Kiváló nyári vajkörte, mely elsősorban friss fogyasztásra ajánlott. Augusztus első dekádjában éri a szedési érettséget, egy-két hónapnál tovább nem tárolható. Gyümölcse középnagyságú 180-200 g súlyú, szalmasárga fedőszínű, napos oldala pirossal bemosott vagy egyöntetűen pirosas barnás, (fajtafüggő), formája szabályos körte alakú, sűrűn és feltűnően paraszemölcsös. Húsa, fehér kősejt mentes, olvadó bő levű, illatos, kiváló ízű. Közép korán fordul termőre, lekötözéssel termőre fordulása felgyorsítható. Gombás megbetegedésekre kevésbé érzékeny, körte bolha jobban károsítja. Kemény teleinket, jól tűri. Kordonos művelésre alkalmas körtefajta a Clapp kedveltje

DIOSPYROS KAKI (Datolyaszilva)

DIOSPYROS KAKI (DATOLYASZILVA) 2.

DIOSPYROS-KAKI-DATOLYASZILVA-1.Datolyaszilva, Ázsiában őshonos, de más különben, a világ összes tájáén termesztett, igen értékes gyümölcsféleség.  Főként, trópusi, szubtrópusi övezetek, 1000 m feletti hegyvidékein elterjedt gyümölcsféleség, mely magas élvezeti értékén felül kiváló gyógynövény is. Habitusát tekintve, akár, 15 m magas, laza, gömbkoronát nevelő, egy-vagy kétlaki gyümölcstermő fa. Levelei fényesek, bőrneműek, elliptikusak, vagy tojásdadok, és nagyméretűek. Lombhullás előtt sárgára, narancsvörösre színeződik a levele. E mellett nagyon szép díszfa, és finom értékes gyümölcsöt terem. Közömbös talajigényű, vízigénye közepes, akár mínusz 20 fok alatti hőmérsékletet is jól viseli, viszont a fiatal példányokat védeni kell valamilyen módon, a kemény hideg ellen, például takarással. termése kerekdedek, gömbölyű, vagy lapított gömb. Nagyméretűek, közel ½ kg-ra is megnőnek. Sima, viaszos vékony héjúak, színűk a citromsárgától a narancs, vagy narancsvörös színben fordulhatnak elő. Gyümölcse sokáig a fán marad, leszedve, utóérőek. Húsa, sárgás színű, rostos, édes, sárgabarackjam ízű.  A Datolyaszilva nagyon bőtermő gyümölcsfa, díszfának sem utolsó. A gyümölcs beltartalmi és élvezeti értéke, nagyon magas. A Datolyaszilva szőlőcukor tartalma 100 g-ra vetítve 17- 25 % szőlőcukrot tartalmaz. Ezen kívül szerves sav, csersav, almasav tartalma magas. Tartalmaz még A, C, P, B1, B2, E vitaminokat, foszfort, mangánt, rezet, káliumot, magnéziumot, jódot, vasat és kalciumot is. Mivel ennyiféle vitamin és ásványi elemet is tartalmaz e hasznos gyümölcs, kiváló gyógynövény: magas vérnyomás ellen, érelmeszesedés ellen, fogínysorvadás ellen, vérszegénység ellen, pajzsmirigy betegségek ellen, kiváló gyógynövény. pörkölt magját pótkávénak használják.DIOSPYROS-KAKI-DATOLYASZILVA3imagesCA4S8VSYDIOSPYROS-KAKI-DATOLYASZILVA2