Rozsa teahibridek (Nagyvirágú bokorrózsa)

Rosa teahibridek (Nagyvirágú bokorrózsa)

Rosa-teahibridek-Nagyvirágú-bokorrózsa-futórózsaNemesített fajták, 60-120 cm magasra növő, laza ágrendszerű, egyik legértékesebb, és legsűrűbben használt lombhullató díszcserje. Levelei szárnyaltan összetettek, fényes, sötétzöld, csipkés szélűek. Virágai 8-10 cm átmérőjű, telt, illetve tömve telt. Színüket tekintve, a szivárvány minden színében előfordul. Bokorrózsaként, illetve magas törzsbe szemzett változatai vannak forgalomban. Ezen kívül megemlítjük még a park rózsákat, amiben különbözik a teahibridtől, hogy virágai valamivel kisebbek, fél teltek, színeit tekintve szintén nagy választékban előforduló fajta. Nagyvirágú rózsáknál még említést érdemelnek a futórózsák is. 2-5 m magasra kúszó lombhullató díszcserje. Virágai fél teltek, vagy teltek. Vannak fajták, melyek tavasszal, nyár elején egyszer virágoznak, és virágai hatalmas csokrokban képződnek. Más fajták viszont, egész nyáron virágoznak, az oldalhajtások csúcsain hozza egyesével virágait. A futórózsa metszése: ültetésnél vágjuk vissza az ültetendő futórózsa hajtásait 2-4 szemre. Későbbiekben viszont az elhalt, elöregedett elszáradt, elfagyott és 3-4 éves hajtásokat tőből vágjuk ki. A túl hosszúra megnőtt hajtások csúcsait is visszavághatjuk. Folyton nyíló futórózsa metszése nyárfolyamán is szükséges, az elnyílott virágszárakat vissza kell vágni a legerőteljesebb oldalhajtásig. Ezzel is elősegítjük a futórózsa intenzív virágzását. A futórózsa, de általában minden metszésnél ügyeljünk arra, hogy metszőollónk mindenkor legyen megfelelően éles, hogy ne roncsolja a növényi szöveteket. Roncsolt szövetek nehezen gyógyulnak és benne nagyon sokféle korokozó megtelepedhet, ami a növény későbbi fejlődését nagymértékben befolyásolja.   Ezzel szemben a bokorrózsa, park rózsa radikális metszést igényel. Fajtákat tekintve, forgalmazunk még, talajtakaró, illetve mini rózsákat is.  Felhasználásunkat tekintve, cserjefoltok, szoliternek, sövénynek, rácsok, falak, kerítések, pergolák befuttatására alkalmas, viszont nagyon igényes lombhullató díszcserje. Többségében gombabetegségekre (lisztharmat, rozsda) hajlamos, levéltetvek, úgyszintén megtámadják. Vegyszeres kezeléssel megvédhetjük rózsáink épségét. Jó minőségű tápanyaggal jól ellátott talajba, napos, vagy félárnyékos helyre való a bokorrózsa, futórózsa, mini rózsa, parkrózsa. Tápanyag utánpótlás feltétlen szükséges ahhoz, hogy futórózsánk, de bármely rózsánk megfelelő egészségi állapotba legyen és dús virágzásával sok örömöt szerezzen nekünk és kiemelkedő dísze legyen házunknak-kertünknek a rózsa, így a jó egészségben lévő rózsáinkat nehezebben tudják a kórokozók is megtámadni, ellenállóbbak lesznek. Tápanyag utánpótlás lehet: szerves az- az istállótrágya vagy szervetlen az- az műtrágya. A szerves trágya mindig komplexebb, tartalmaz minden fontos tápanyagot és mikro, makro elemeket, ami a rózsa egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen. Ha a rózsa trágyázását műtrágyával oldjuk meg akkor minden esetbe speciálisan rózsa műtrágyát használjuk vagy hosszú hatástartalmú komplex műtrágyát.  Betegségei: rózsalisztharmat, rózsarozsda, levél és vessző foltosság, ezen kívül a levéltetűk is.granada_ill