Viburnum x pragense (Prágai bangita)

Hibridfajta, 2,5 – 3 m magas, ugyanilyen széles, lomblevelű örökzöld díszcserje. Levelei átellenesen állnak, színe fényesen zöld felületű, kissé ráncos, levél fonákja serteszőrös, 10 cm-es ovális lomblevelű örökzöld díszcserje. Prágai bangita termése kékes-lila. Fehér virágait május – júniusban hozza, 10 cm-es lapos bogernyőben, szélén meddő virágkoszorúban. Szoliternek, vagy örökzöld cserje csoportba ajánlott ültetni. Közepes vízigényű lomblevelű örökzöld díszcserje. Üde, humuszos kerti talajban és párás környezetben érzi jól magát. Szép virágú, ősszel színeződő lombú, szoliter, lomblevelű örökzöld díszcserje. Nem fagyérzékeny.

Viburnum rhytidophyllum (Örökzöld bangita)

Közép és Nyugat Kínában őshonos, 3-4 m magas, gömbölyded koronájú lomblevelű örökzöld díszcserje, hajtásai barnák. Örökzöld bangita  keresztezéssel előállított faj, kb. 2 m magas, 3 m széles, szabályos alakú, zárt, sűrű ágrendszerű, örökzöld díszcserje bokorrá fejlődik. Fiatalon bokra laza, átlátható, kissé kesze-kusza hatást kelt. Örökzöld bangita levelei átellenesen állnak,10-18cm hosszúak fonákjuk szőrös, felületük kissé ráncos. lombozatának színe, szép fényes zöld. Fehér virágai májusban nyílnak, 10 cm-es bogernyőbe, szélén meddő virágkoszorúval. termése kékes-fekete. Üde, humuszos kerti talaj, és párás környezet felel meg legjobban számára. Talajok iránt nem válogatós örökzöld, nem fagyérzékeny, napot és félárnyékot egyaránt elviseli. Szoliternek, vagy  díszcserje csoportba ajánljuk

Viburnum davidii (Törpe bangita)

Különleges megjelenésű, alacsony, széles bokrú lomblevelű örökzöld díszcserje. Levelei nagyok, bőrneműek, fényesen sötétzöldek. Lassú növekedésű örökzöld díszcserje, inkább széltében terjed. Viburnum davidii, Törpe bangita levele ősszel bevörösödik. Júniusban nyílnak fehér virágai, melyek enyhén rózsaszínes árnyalatúak. Termései sötétkékre érnek. Csoportosan alkalmazva, szép-mutatós, talajtakaró  lomblevelű örökzöld díszcserje. A szárazságot nem tűri, öntözni szükséges. Viburnum davidii, Törpe bangita a meszes talajokat nem szereti, csak kismértékben fagyérzékeny, félárnyékos fekvés a legalkalmasabb számára.

Rhododendron hybrid (Örökzöld havasszépe)

letöltés (3)letöltés (2)Kertészeti termesztésben, leginkább fajtái és más fajokkal alkotott hibridjei szerepelnek. Nagylevelű, örökzöld fajok keresztezéssel előállított hibridek. Bokros alakú, 1-3 m magasra, esetenként szélesebbre is megnövő lomblevelű örökzöld díszcserje. 10-15 cm hosszú, bőrszerű, fényes, sötétzöld levelei vannak, levél fonákja vöröses-barna esetenként. Rhododendron hybrid, Örökzöld havasszépe májusban, júniusban, a hajtások csúcsain, 10-15 virágú virágzatban nyílnak, fehér, piros, rózsaszín, lila, újabban a sárga színek árnyalatai is megtalálható. Üde, laza, humuszos, 5-6 pH értékű savanyú talajt igénylő lomblevelű örökzöld díszcserje. Mészkerülők. Félárnyékos, üde, parkrészletek, mobilkertek, egzotikus növénye. Magyarország 80-90 %-án, a szabadban nem él meg, mivel többnyire meszes a talaj, ezt talajcserével tudjuk korrigálni. Közepes vízigényű örökzöld díszcserje, kissé fagyérzékeny. Kifejezetten igényli az árnyalást, leginkább a félárnyékos hely felel meg igényeinek. Elég kényes, gondoskodást igénylő lomblevelű örökzöld díszcserje.letöltésletöltés (1)

Piracantha (Tűztövis)

SONY DSCKertészeti termesztésben, többnyire, hibrid eredetű fajok szerepelnek. A szülő fajok, mediterrániumban honosak, és Kínában. 2-3 m magas, széles bokrú, tövises lomblevelű örökzöld díszcserje. Nyár derekán hozza krém fehér virágait, nyár végén, ősszel érő tömeges bogyótermésük, fő díszük. A bogyók színében és a bokrok méretében különböznek egymástól. Újabban, szép sűrű, és lassú növekedésű fajták is megjelentek a piacon. Nyírott, vagy nyíratlan, örökzöld díszcserje sövény létesíthető belőle, sűrű ágrendszere és tüskéi miatt, szinte áthatolhatatlanok. Apró, fényes örökzöld leveleivel, és színes terméssel berakodott vesszőivel, igen dekoratív, örökzöld cserjeféleség. Termésszíne lehet, citromsárga, narancssárga, és piros. Támfalak beborítására is alkalmasak egyes fajok. Szárazságtűrő fajták, talajban nem válogatós lomblevelű örökzöld díszcserje, enyhén fagyérzékeny, napos helyre ültessük, ha lehet.letöltés (1)letöltés

Pieris japonica (Babérhanga)

Szabálytalan alakú, felálló ágrendszerű, lomblevelű örökzöld díszcserje.Friss hajtáscsúcsain a levelek vörösek.Pieris japonica, Babérhanga  levelei hosszúkásak, fogazott szélűek, bőrneműek, fényes, zöld-fehér tarkák. Babérhanga  csüngő, fürtös virágzatai, a hajtások végein nyílnak, krém fehér színűek, márciusban jelennek meg. Japánból származó lomblevelű örökzöld díszcserje, az alapfaj, akár 2 m-re is megnő. Árnyékos kiskertekbe való örökzöld. Meszes talajban nem él meg, leginkább a félárnyékos fekvés felel meg számára, közepes vízigényű örökzöld díszcserje. Kissé fagyérzékeny. Hibrid változatait cserepes dísznövényként is forgalmazzuk, melyek mérete sokkal kisebbek, mint az alapfaj.

Photinia x fraseri Red Robin (Korall berkenye)

Kínából származó, lomblevelű örökzöld díszcserje. P.glabra és a P.serrulata keresztezéséből származik. Nagyobb bokorrá, vagy formára nyírt változataival találkozhatunk. Fő díszértéke, vöröses hajtásvégeibe, és leveleibe rejlik. Photinia x fraseri Red Robin,  korall berkenye levelei 8-10 cm hosszúak, szélei fűrészesek, fényes pirosan fakadó, majd bronz vörös, bőrszerű. 10-12 cm átmérőjű, álernyőbe nyíló fehér virágai, május és júniusban nyílnak. Korall berkenye sövénynek kiváló, mivel a nyírást jól tűri, és nagyon dekoratívak  a friss hajtásai. Photinia x fraseri Red Robin  trmése borsó nagyságú piros bogyó. Nagyon szép, dézsás formára nyírt változatai is kaphatók. Közepes vízigényű, lomblevelű örökzöld díszcserje. Talajok iránt, nem túl igényes, de a savanyú talajt jobban kedveli. Napos, félárnyékos, lehetőleg védett fekvésbe telepítsük. Kissé fagyérzékeny, nyár végétől az öntözést fokozatosan vonjuk meg tőle, hogy hajtásai rendesen be tudjanak fásodni. Örökzöld ,   metszését tavasszal végezűk, vagy a nyár fojamán .

Mahonia aquifolium (Kerti mahónia)

 Gyakori lomblevelű örökzöld díszcserje, hozzávetőleg egy méter magasra növő, terjedő tövű felálló ágrendszerű értékes cserje. A mahónia lombja, fényes sötétzöld, levelei páratlanul szárnyaltak, télen lilásvörösre színeződnek. A mahónia áprilisba gazdagon virágzik, virágfürtjei aranysárgák. Termése bogyó, borsó nagyságú és kékeslila színű. többnyire talajtakaróként használatos lomblevelű örökzöld díszcserje.  Nagyon igénytelen díszcserje jóformán minden talajtípusba megél, napon vagy fél árnyékban egyaránt. Teljesen télálló lomblevelű örökzöld díszcserje a mahónia.

Magnolia grandiflora (Örökzöld magnólia)

Fává, vagy nagyobb bokorrá megnövő, lomblevelű örökzöld díszfa, amely az Egyesült Államok, Dél-keleti részéről származik. Átlagos növekedési erélyű, szép szabályos koronát nevelő lomblevelű örökzöld díszfa. Levelei 15-20 cm hosszúak, bőrneműek, csillogó fényes zöld felületűek, alsó részük barnás árnyalatú, gyakran vörös. Rendkívüli dekoratív díszértéket hordoz magába. Többnyire magról szaporítják az Magnolia grandiflora, örökzöld magnóliat. Egyes egyedei fagytűrővé válnak. Védett helyre ültessük, főként szoliternek, vagy dézsás növénynek. Május – júniusban jelenik meg, 10-15 cm-es, harang alakú, hófehér virága. Meglehetősen szárazság tűrő, de a rendszeres öntözést meghálálj az örökzöld magnólia . Szeptembertől ne öntözzük, hogy hajtásai be tudjanak érni. Meszes talajokat nem szereti. Teljes napfényre ültessük, ott lesz igazán szép

Lavandula x intermedia Grappenhall (Levendula hibrid)

Lavandula x intermedia GrappenhallKétévente érdemes erősen visszavágni, hogy bokra tömött, szabályos legyen, ne boruljon szét. a fajta L.officinalis és a L.latifolia köztes hibridje. Alacsony sövénynek, sziklakertbe való örökzöld díszcserjecserje. Ezen kívül szoliterként, örökzöld cserjecsoportba ültessük. Nyár végén ne öntözzük már, hogy a hajtások be tudjanak érni, különben könnyen visszafagynak. Rendkívül szárazságtűrő, kifejezetten napos helyre való, gyökere a pangó vizet nem szereti. Szinte bármilyen talajon megáll, még a köves váztalajok is megfelelőek számára. Kissé fagyérzékeny lomblevelű örökzöld díszcserje.