Mandula, Általános tudni valói.

Mandula hazája, Nyugat és Kelet Ázsia. Hazánkban Janus Pannonius említi először a mandulát az, egyik költeményében. (Egy Pannóniában nőtt Mandula fáról címmel) Fagyzugos tájegységeken a termesztésével nem érdemes foglalkozni, főleg nagyüzemi méretekben. A mandulafa biológia igényeit, hazánk éghajlata nem elégíti ki tökéletesen. Hazánk a mandula termeszthetőségének északi határán helyezkedik el. Fagytűrő képességük, összefüggésben van, a fák kondicionális állapotával. A papírhéjú fajták fagyérzékenyebbek. Nagyon korai virágzású fajtákat, a mínusz 3-5 fokos lehűlések, gyakran károsítják. Fényigényes, 2500-300 óra napsütés szükséges, ezért olyan helyre ültessük, ahol megfelelő mennyiségű fényt kap.  A fényhez jutást, ritkító metszéssel elősegíthetjük. 400-500 mm az éves vízigénye. Gyakran erős, vastag törzset nevel. Koronája hajlamos az elsöprűsödésre, kedvező körülmények között, nagy, hosszú életű fává fejlődik. Rendkívül mész és szárasság tűrő. Szívósságánál fogva, megtelepszik, a napégette, száraz, sziklás lejtőkön is, de itt többnyire, csak bokor nagyságúra nő. Hazánkban, forgalomban lévő mandulafák, önmeddőek, ezért porzót igényelnek. A mandula íze, édes és keserű lehet, ami a felhasználását  formáját is eldöntheti. Termelt mandulák többnyire édes magvúak, fajtái: papír, fél papír, vagy kemény héjúak lehetnek, ezen belül leg kedveltebbek: Szigecsépi 55, Budatétényi 1, Tétényi bőtermő, Tétényi kedvenc, ezek papírhéjúak, Budatétényi 11, és 13. ezek kemény héjuak. A mandula kiváló gyümölcs, de egyben értékes fűszer és gyógynövény is. Felhasználhatósága igen sokrétű, a világpiacon állandóan keresett és jól értékesíthető gyümölcsféle. Megfelelő körülmények között nevelt mandula, hosszú életű fát nevel. A keserű mandula nyersen mérgező, főzve vagy sütve a mérgező enzimjei lebomlanak. A mandula, mint gyógynövény: sok fehérjét, értékes antioxidánsokat, aminosavakat, telített-telítetlen zsírsavakat, B 1, B 2, B 6,-E, vitaminokat, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, vas, mangán, cink, tartalma igen jelentős. Rendszeres fogyasztása mindenképp ajánlott, mindenki számára. Fogyasztása csökkenti a szív és érrendszeri megbetegedéseket, csökkenti a koleszterinszintet, erősíti a csontokat-fogakat, görcsoldóhatású, ezen kívül még számtalan betegség megelőzésére alkalmas a mandula. Lehetőségeinkhez képpest fogyasszunk minél nagyobb mennyiségben, redszeresen mandulát.